Mint a gyermek, ki, ha baj érte, anyjához kivánkozik s fájdalmát feledi az édes szülő védő karjai között: úgy fordult a nagy szenvedő az emberiség közös anyjához, az örökké vigasztaló természethez. »Kerestem a természetet csodás nyilatkozványainak tanulmányozásában, a végtelenség világaitól a lábom alatti porszemig. Nagyon keveset tudok, de e kevéssel is többet találtam, mint a mennyit keresék. Csak vigasztalást kerestem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik. És a mióta ezt fellelém, életemet nem érzem oly Örömtelen ridegnek, mint a minővé azt emberek tevék.«

E szavakat írta Kossuth Lajos társulatunk elnökségéhez intézett levelében; és nem aranyszavak-e ezek, melyekben visszatükröződik a nagy férfiú fájdalma, ki oly forróan szerette hazáját, visszatükröződik az epedve keresett vigasztalás is, melyet a természet keblén talált.

Most ott nyugszik a fáradt vándor kedveltjei, a virágok között. A kik életének estéjén örömet nyujtottak neki, most utolsó álmát őrzik.

De mi reánk is, kik a természettudományokat műveljük, vigasztalás az a tudat, hogy kedves tudományunkkal való foglalkozása édesítette meg az ő életét. E tudat enyhíti fájdalmunkat, s új munkára serkent!

A nagy emberek jellemző tulajdonságai közé tartozik, hogy bármivel, bármily szerény tárggyal foglalkozzanak is, rátapasztják az eredetiség bélyegét. Kossuth természettudományi közleményeiben, természettudományi tárgyakra vonatkozó leveleiben minden sor tanúságot tesz erről. »A végtelenség világaitól a láb alatti porszemig« mindenben keresett és talált is valamit, a mi nagy szellemét kielégítette. Egyszerű, keresetlen szavakban foglalja észleléseit, előadja nézetét és jóakaróan birál ott, a hol ellentétes állást foglal el. Maga is részt vesz a tudás fáradságos munkájában, meggyüjti az anyagot, nagy gonddal kezeli becses gyüjteményét, mert tudja, hogy minden jól megfigyelt tény, a természet minden egyes, bármily szerény termékének leírása egy-egy kő azon monumentális épület alapfalában, mely a tudomány tárháza lesz. De a legszigorúbb tudományos foglalkozás között sem felejtheti el hazáját. Minő lelkesedéssel nyilatkozik a természettudományok nemzeties irányban való műveléséről, hogy buzdít bennünket a természettudományok népszerűsítésére, hazánk természet adta kincseinek tanulmányozására és felkutatására, s minő fájdalom hangzik panaszából, hogy ő nem vehet részt törekvéseinkben.

Feledhetetlen szavaival kezdtem és velök rekesztem is be e sorokat. »Minden mozzanatok közt«. mondja Kossuth, »melyek egy Nemzet szellemi felemelkedésére s közművelődésére közre hathatnak, a természettudományok mívelése az, a mely korunkban a mint legnélkülözhetlenebb, s a létért küzdés nagy versenytéren az önfeltartásra leghatályosabb: úgy maradandó következéseiben a társadalomra legáldásosabb is.«

A következő lapokon megtalálják tagtársaink Kossuth dolgozatait és nyilatkozatait a természettudományokról. Kegyeletünknek és hálánknak e gyüjtemény lesz a legméltóbb kifejezője.

Irtam 1894 márczius 21-ikén.

Dr. Wartha Vincze.