Hajnal a Holdban

Weöres Sándor
csillagászat, biológia, sci-fi

Holdbéli várban Vimálá
jégpadlón hever egymaga,
sok csillangóját széttárja,
kék tüskéit rezegteti.

odakinn kén-színű mélység,
fönn a sötétzöld holdi ég,
mozdulatlan csillag-raj süt
s a foltos, ködös Föld gurul.

Vimálá nyolc látó-csápja
tapogatja az éjszakát,
nagy tömlő-teste hullámzik,
amint az új hajnalra les:

„Virradat sárga párkánya,
immár kövülj a táj köré!
Siess, siess tovább-szállni,
ólom-kerekű éjszaka!

Hadd örüljön az új fénynek
földi kicsi szegény rabom.
Siess, siess porrá égni,
zöld-kupolájú éjszaka!”

Vimálá halk zokogást hall:
néz a belső csarnok felé,
gömbölyű gyomrát elnyújtva
kígyózik nagy szobákon át.

Tácsitá takarók mélyén
hever jég-falak fénye közt,
mellére óriás fáklya hullat
ökölnyi cseppeket.

„Édes gazdám, mást adj ennem,
meguntam a cukros mohát,
négy takaró közt is fázom,
föl nem melegszem én soha.”

Sápadt arcán kékség villog
jég-falak ragyogása közt.
Lassan kibontja Vimálá
a rá-göngyölt ruhák közül

s vigyázva, nehogy megszúrja,
tüskés hátára fölszedi,
bőrét köréje-ráncolva
kígyózik vele fölfelé.

„A földi gyermek ne fázzon,
ne ríjjon a kis Tácsitá,
ott fönn már a kerek Nap kel
gyűrű-alakú hegy mögött.

a mélység fölé tárt szárnnyal
viola-láng ágaskodik,
a híg levegő megpendül,
mint kő a barlang-bolt alatt

megyünk ketten az erkélyre
és Tácsitá nem fázik ott:
Vimálá bőre burkolja,
mint fehér kéreg a hegyet.”

Holdbéli kastély erkélyét
megszúrja hosszú napsugár,
kerek bércek fölött ívben
narancs-sárgára gyúl a lég.

„Édes gazdám, vigyél innen!
vigyél! Jobb lenn, fáklyák
között Éjjel egy arcról álmodtam,
két szeme volt, akár nekem!

Forróság minden tagomban,
mindig egyedül sírok én.
Mért loptál el a bölcsőmből?
Jaj-jaj, vigyél innen haza!”

Beszédét érti Vimálá,
lassan elernyed, mint a húr,
behúzza nyolc látó-csápját,
csillangói lecsuklanak.

sóhajt és halkan elszunnyad
abroncsként Tácsitá körül
és takargatja álmában és vigyáz,
hogy ne szúrja meg.

Alattuk kén-színű mélység,
fönn bordópiros Nap-kerék
s messzi hegyek csipkés szélén
a halványuló Föld gurul.