„Wittgenstein, Wittgenstein, miért hagytál el engem?”

Esterházy Péter
matematika, Pogány János, Turán Pál, Hajós György, Gottlob Frege, Bertrand Russell

Az irodalmi idézeteket – hasonmás formában – közli az Esterházy-kalauz is, amely az alábbi összeállítás forrásául szolgált. Esterházy Péter 1969-től rendes kenyérkereső szakmát tanul: az ELTE TTK matematikus szakának hallgatója. Ilyesmire számos korábbi példát lehetne felhozni. Például, a család kívánságára (a matematikusi mellett) vegyészdiplomát szerez Neumann János, vagy kitanulja a géplakatos szakmát – szerénységem. Esterházyt az 1974-es diplomaosztást követően beszippantja a szárnyait bontogató magyar számítástechnikai ipar (KGM Számítástechnikai Intézet) – ekkor már dereng a fejekben, hogy egy számítógép eladhatóságát nagy mértékben növeli, ha különféle alkalmazásokat is kínálnak hozzá. A fiatal rendszerszervező szépen ívelő karrierje 1979 táján törik meg. Az alábbi rövid idézetek az író matematikai tanulmányairól, illetve a matematikához fűződő viszonyáról szólnak. – A szerk.

szóelválasztás

1

Azt hiszem, sodródós gyerek voltam, sodródtam a matematikához.

A budapesti Piarista Gimnáziumba jártam, nagyon fontos hely az életemben. Volt ott egy legendás matematikatanár, Pogány János. A Pogány. Nagyon szenvedélyes ember volt, minden butaságot, nem tudást személyes fájdalomként élt át, illetve sértésnek, a teremtés iránti pimaszságnak vett. Lenyűgöző és félelmetes volt. Még szinte mostanság is álmodtam vele, rémálmodtam – hogy állok a táblánál és gyöktelenítenem kell, de már nagyon össze vagyok zavarodva. Rettentő gyorsan beszélt; kezdetben, mire fölfogtam, hogy hozzám szólt, hogy mintha akarna valamit, már le is barmolt és leültetett. Na, akkor álltam én föl. „Nem találtam a ritmust.”

Eszaszi, kb. ennyit lehetett érteni a nevemből. Ha az „ez tehát” szavakat valaki gyorsan mondja, ma is összerezzenek. Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy aki nem tudott, azt megalázta. Nem gonoszságból, szünetekben elbűvölő volt, legendás Vasas-drukker, mikor tudni való, hogy „a jó magyar ember az fradista”.

Én ezt akkor 14–15 évesen fölismertem, hogy vagy meg fognak itt tiporni, vagy megtanulom a matematikát. Valóban, az osztályban az első nem egyes – nevezetesen kettő alá – az enyém volt, úgy október közepe táján.

És aztán kiderült, hogy van egy kicsi érzékem hozzá; mindenesetre az egyetem ehhez képest „maradék nyári nagyvakáció” volt.

De én matematikus soha nem voltam, mert csak szerettem (szeretem ma is) a matematikát, de nem voltam alkotó viszonyban vele. Hogy ezt tanultam, annak azt gondolom, sok részhaszna van; a legfontosabb, hogy egy szintig föl tudom fogni, mi a szép a matematikában. Hogy mit jelent, hogy egy levezetés elegáns. Vagy hogy a „szeretnék egyszer egy Bolyai-könyvet írni” mondat számomra jelent valamit, vagy vélhetően többet, mint másnak.

Azt csinálom, amit eddig, nézdegélek. Alföld 1989/1. 29. p.

Esterházy Péter

2

Ugyan matematikus – valós – sosem voltam, de matematikushallgató az igen; olyan középfekvésű – azt hiszem, intelligensen nem tudtam a dolgokat. De 1971-ben nem ezért kaptam geometriából elégségest. Hanem a Weöres miatt.

Hajós professzor úr Bevezetés a geometriába című könyvéből kellett vizsgáznom. (Nyilván itt kaptam rá a bevezetésekre; megjegyezném szelíden: bevezetés ide vagy oda, az egy geometriakönyv volt, nem pedig valami, ami után most majd jöhet már a geometria… Nem mintha ez engem nyugalommal töltene el.)

Az anyagot, mint rendesen, tudtam is, meg nem is. A vizsgáztató ez ügyben akart firtatva döntést kicsikarni. De azt nem lehetett, mert nekem akkorra már a Paksi halászcsárdában kellett volna lennem, ebédelni egy nagy társasággal, olaszok, miegymás, W. S. + ü (göngyöleg). Másra sem tudtam gondolni. Nekem most el kell mennem, mondtam az igazságnak megfelelően, a vizsgáztató pedig bosszúsan, értetlenkedve és szomorúan bevéste a 1-est.

A Paksiban azután ismét tanulhattam valamit. […]

WS-napló. Alföld 1988/6. 43. p.

Részlet az Érzékek iskolája című, 1996-ban készült magyar filmdrámából*
  • * Esterházy Péter 1987-ben írta meg Csokonai Lili álnéven Tizenhét hattyúk című fiktív vallomását, melyből Sólyom András készített filmet. A történet egy fiatal lány életének tragédiáját meséli el, melynek középpontjában a viszonzatlan szerelem krónikája áll, annak minden gyönyörűségével és kínjával. Szereplők: Gryllus Dorka, Kaszás Attila, Kovács Lajos, Udvaros Dorottya, Nyertes Zsuzsa, Nagy Kriszta, Lázár Kati. Forgatókönyvíró: Sólyom András. Zeneszerző: Cserepes Károly, Másik János, Presser Gábor. Operatőr: Máthé Tibor. Zene: Ando Drom együttes.
Hajós György
Weöres Sándor

3

Ha én volnék… Erről a ki kicsodáról jut eszembe egy történet Turán professzor úrról, aki minket hajdanán számelméletre okított. Igazi finom ember volt. Megkövetelte mindig a tiszta táblát; akkor épp évfolyamtársunk, távoli barátom, Dervaderics Károly tisztogatta a táblát, nem mondom, hogy tetű lassan, akkurátusan inkább. A prof vár, nézi, nézi, aztán nem bírja tovább: – Bizonnyal, kolléga, ezt gyorsabban törülné Balczó. Ő úgy mondta: Bálcó. Ez 70-ben vagy 71-ben volt, Balczó-évben (+Onyiscsenko). Amikor ezt kimondta, látni lehetett, hogy abban a fantasztikus agyban, a Turán tanár úréban, most valami fontos dolog zajlik, kimondott egy mondatot, és most talán azt vizsgálja, hogyan változott meg ettől a világ, mi következik ebből a diákokra, érzékelni lehetett ezt a nagy belső történést, amikor aztán hirtelen fölemelte a fejét, és csöppet sem vidáman, de mintha megnyugodva, azt mondta Dervadericsnek: – No persze, mondhatná ön erre, igen, mondhatná, hogy ön nem Bálcó. – Ez azóta sokszor eszembe jutott, hogy ki mindenki hányszor nem Bálcó, s főként én.

Magyarok! Véreim! Az elefántcsont-toronyból, 61–62. p.

Turán Pál

4

A jelet, amelyen keresztül a gondolatot kifejezzük, kijelentésjelnek (Satzzeichen) nevezem. És a kijelentés nem más, mint a kijelentésjel a világhoz való vetületi viszonyában.

Esterházy Péter: […] dehát szegény Wittgensteint nem azért szoktam citálni, mert revelációszerűen ráismerek egy igazságra, hanem mert zseniális mondatai vannak.

A Tractatusnál mindig elérek a 3:12-höz, ahol elő kéne a Freget venni… ugye…

Marianna D. Birnbaum: Ahá…

EP: Odáig eljutottunk, hogy megvettük Gottlob Frege Összegyűjtöttjeit, csak halálosan elunom őket.

MDB: Mert őt már nem lehet olyan szépen idézni!

EP: Nem egészen ilyen mocskos szempontok szerint, hanem egyszerű, becsületes magyar ember módjára elunom… ahogy valakit megszeretünk… Nagyon jól működik így Wittgenstein. Én többször elolvastam a Tractatus-t, így, mint verset. Tehát nem nézem meg az állítások radikalitását, erejét, egyáltalán, hogy mihez képest mit mond. Russell forogna a sírjában.

MDB: Pedig nem halt meg fiatalon…

EP: Pedig milyen vastag könyvet írt – hogy a szónak nincs vagy van jelentése stb. Tehát mindezeket én linken használom, így lehetne összefoglalni.

Esterházy-kalauz 34, 36. p.

Ludwig Wittgenstein
Bertrand Russell
Forrás

Marianna D. Birnbaum: Esterházy-kalauz. Marianna D. Birnbaum beszélget Esterházy Péterrel. Budapest: Magvető Könyvkiadó, 1991.