A reneszánsz tankönyvei között is tovább élnek a középkorban elterjedt, igen kedvelt tanköltemények.1 A reneszánsz egyetemek tanulói is gyakran hívták segítségül memorizáláshoz a többnyire hexameterben írott verseket. Egyiket-másikat a humanisták is eléggé fontosnak tartották ahhoz, hogy többnyire egy nagyobb terjedelmű munka függelékeként kiadják. Quintus Serenus Sammonicus-nak, a műfaj első ismert latin képviselőjének a 9. század végéig sokat forgatott, majd feledésbe merült Liber medicinalisa [Könyv az orvoslásról] a római első nyomtatott kiadástól (1484), az utolsó páduai (1750), illetve velencei (1763) megjelenéséig összesen huszonegy kiadást ért meg. Egy 17. századi és két 18. századi kiadás kivételével valamennyi a humanizmus korában jelent meg. Érthető, mert az 1115 hexameterből álló »poema medicum« forrása a most ismét elővett Medicina Plinii és Plinius maga.2 Serenus költeményével a 16. században több Celsus-kiadás appendixeként találkozunk. Felmerül a kérdés vajon miért éppen Celsussal adták ki?

Nos, valószínűleg azért, mert a Serenus-költemény is enciklopédikus jellegű, jóllehet sem tartalma, sem színvonala nem közelíti meg Celsusét. Segédkönyvnek mégsem lehetett rossz, ha egyes egyetemek bevezető előadásaiknál felhasználták, és Stainpeis is bevette ajánlott olvasmányai közé. Nem volt ugyan már elterjedt, de még a 18. században is használták. Erre kell következtetni abból, hogy Morgagni szükségesnek tartotta Serenus hibáinak sorravételét, tévedéseinek kiigazítását. Vulpius-nak írott, többször kinyomtatott episztolában tárgyalja a poemát.3

Serenust különösen a bécsi orvosi kar humanistái kedvelték. Vadianus 1520-ban első lectio annua-ját [éves előadás] a Liber medicinalis Sammonici [Sammonicus könyve az orvoslásról] alapján kezdte el.4 A tankölteményeknél jelentősebb szerepe volt a nyomtatott tankönyvek szinoptikus tankönyveknek. […]

  • 1Schultheisz: Tankönyv és curriculum. op.cit. 22. p.; vö. még Hajdú, Helga: Das mnemotechnische Schrifttum des Mittelalters (Budapest, 1936) 532. p. ff. A mnemonika irodalmát tárgyaló művében Yates az orvosi tankölteményekről nem ír, Serenust legújabb kiadásában sem említi, vö. Yates, Francis A.: The Art of Memory (London, 1966) német fordítása 1990-ben (Berlin) jelent meg. A középkor nagyszámú orvosi tankölteménye csaknem mind a Regulae rhythmico-medicae Salernitanaere vezethető vissza. A reneszánsz idején a Conservanda bona valetudine jelleg dominált.
  • 2Quintus Serenus Sammonicus — a Kr.u. 3. században élt. Tankölteményében a szülészet és sebészet kivételével az egész medicinát összefoglalja. Teljes szövege: Corp. med. lat. II. 3 (ed. Vollmer, 1916). Benedetto Crispo (megh. 725) ebből egy rövidebb, de nem nagyon jól hangzó excerptumot készített Commentarium medicinale cím alatt, kevéssé sikerült hexameterekben. Serenus a Celsus incunabulum-ok mellett még nem található. Először a J. Caesarius által 1528-ban kiadott, jegyzetekkel és variánsokkal gazdagított kiadás függelékeként Melanchton Encomium Medicinaejével együtt jelent meg. Ezt követően számos kiadása volt megtalálható valamennyi leydeni Celsus kötetben. Vö. Choulant, L.: Handbuch der Bücherkunde für die ältere Medizin (Lipcse, 1841) 169—171. p. A kézirat lezárása után a Corviniana katalógusában találkoztam Sammonicus költeményének címével (Bibliotheca Corviniana. Összeállította Csapody Csaba és Csapodyné Gárdonyi Klára, Budapest, 1976. 59. p. No. 128). A Vat. Palat. Lat. 1587 jelzetű kódexben a költemény nem Celsussal van együtt. Itt Caius Sidonius Apollinaris római író, később avernai püspök (432—490) Carmináját követi Quintus Serenus Sammonicus Liber medicinalisa (Praecepta de medicina parvo pretio parabili). Ezután a scriptor, Petrus Cenninius, Benedictus Crispus az előbbiből készült ismert kivonatos Liber medicinalisát másolta 1468-ban a 101 foliót tartalmazó pergamen kódexbe humanista kurzív könyvírással. A poema kéziratait a XVIII. század jeles filológus orvosa, patológus professzora és történésze J. C. Ackermann sorolja fel, aki egy ízben a költeményt ki is adta: Quinti Sereni Sammonici de medicina praecepta saluberrima. Textum recensuit… Joannes Christianus Ackermann. Lipsiae 1786.
  • 3Morgagni, G. B.: Aur. Cornelium Celsus et Quintum Serenum Sammonicum epistolae (Padua, 1722; Den Haag 1724; Leyden, 1735). Megjelentek az Adversaria-anatomica függelékeként is.
  • 4Joachim von Watt, a Sodalitas Litteraria Danubiana megalapítójának Conrad Celtis-nek, a természettudományok legbefolyásosabb közép-európai reprezentánsának tanítványa, maga ugyancsak nagynevű humanista orvostanára majd Sankt Gallen városi orvosa és 1541-ben polgármestere. Európa gyógyfürdőit tanulmányozva jutott el hazánkba. Erről Pomponius Mela földrajzi könyvéhez írt scholiae-ban a második kiadás függelékében számol be (Pomponius Melae de orbis situ libri tres… una cum commentariis Joachimi Vadiani. Basileae 1522). Ezt meg előzően is járt már Budán. Erre az útra tisztán irodalmi érdeklődése késztette. Collimitiussal együtt 1513-ban Bibliotheca Corviniaban kutattak kéziratritkaságok után. Vö. Näf, W.: Vadianische Analekten. Vadian-Studien, Untersuchungen und Texte 1 (1945) 38. p. Hogy Vadianus hazánkban tett második látogatása alkalmával sem csak az orvos szemével nézte Budát, az akkori fürdővárost, azt a budai Várkápolna műkincseinek művészi leírása mutatja. Lásd Schultheisz, E.: Vadianus az orvos és humanista. Orvosi Hetilap (1961) 1043—44. p.