Csáth Géza

orvoslás, Moravcsik, elmeklinika, Csáth Géza
szóelválasztás

Eredeti neve Brenner József (Szabadka, 1888. február 13.–1919. szeptember 29., Szabadka közelében): író, kritikus, zeneesztéta, orvos. Sokoldalú tehetsége már gyermekkorában megmutatkozott: kitűnően hegedült, rajzolt, festett, 14 éves volt, amikor első zenekritikái a Bácskai Hírlapban megjelentek. Érettségi után Budapestre került Szabadkáról orvostanhallgatónak. Unokabátyja, Kosztolányi Dezső ösztönzésére a Budapesti Naplóba írt tárcákat, bírálatokat, majd a Nyugatnak is munkatársa lett. Bartók és Kodály első méltatói közé tartozik. 1910-ben megszerezte az orvosi diplomát, rövid ideig a Moravcsik-féle ideggyógyászati klinikán dolgozott mint tanársegéd; ekkor szokott rá a morfiumra. Nyaranta vidéken volt fürdőorvos. A világháborúból súlyos betegen tért haza, s elhatalmasodott rajta a morfinizmus. Földesen, majd Regőcön működött mint községi orvos. 1919 elején a bajai kórházban gyógykezelték, de innen hazaszökött; július 22-én revolverlövésekkel megölte feleségét, megmérgezte magát és felvágta ereit. A szabadkai kórházba szállították, ahonnan újból sikerült megszöknie, a budapesti Moravcsik-klinikára akart menni. Amikor a jugoszláv határőrök feltartóztatták, megmérgezte magát.

Eredeti hangú, érdekes elbeszélésein eleinte a francia „diabolikus” írók hatása érződött; később mindinkább a modern lélektan eredményeinek szelleme hatotta át novelláit. Képzeletét az idegbeteg vagy idegbetegségre hajlamos emberek groteszk, zilált, zaklatott világa izgatta; a korszerű természettudományos szemlélet irracionális borzongások ábrázolásával ötvöződött írásaiban; rendkívüli érzékenysége lélektani éleslátással, szemléletének dekadenciája hűvös elemzőkészséggel párosult. Kosztolányi írta róla:

Csáth Géza orvos. Pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, mint a szívünk, a vesénk, a májunk működése és a haragunk, az ambíciónk idegreakcióját szabályos görbékben lehet levetíteni a fehér lepedőre.

Az emberi lélek új tájait térképezte fel, legjobb elbeszéléseivel, keményre fogott, szuggesztív írásaival a századelő magyar prózájának megújítói közé tartozik.

Fontosabb művei

A varázsló kertje (1908)

Az albíróék (1909)

A Janika (1911)

Délutáni álom (1911)

Zeneszerző portrék (1911)

Schmith mézeskalácsos (1912)

Muzsikusok (1913)

Napló (1992)

Hamvazószerda című egyfelvonásosa kiadatlan. (?)

Néhány novellája francia nyelven is megjelent.

Irodalom

  1. Kosztolányi Dezső: Csáth betegségéről és haláláról. 1919.
  2. Írók, festők, tudósok, 1958.
  3. Illés Endre: Krétarajzok. 1957.
  4. Németh László: Csáth Géza. Tanu 1933.
  5. Bóka László: Csáth Géza novellái. 1937.
  6. Galsai Pongrác: Csáth Géza. Társtalanok. 1957.
Csáth Géza
Jegyzet
Csáth Géza emléktáblája
(Marosits József szobrászművész alkotása)

Az emléktábla a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának udvarán, abban a sarokban került elhelyezésre, amely felett Csáth Géza szobája volt, és amely alatt a vizsgálatra beküldött agyvelejének maradványait eltemették. Az emléktábla szövege:

Itt lakott, dolgozott és
alkotott 1909–1913 között
Csáth Géza
[Dr. Brenner József]
író és zenekritikus,
a hazai psychoanalízis,
a megújuló magyar irodalom
első képviselőinek egyike

„Csáth azt is szerette volna, ha sírjára nagy, feketére pácolt tölgyfakeresztet állít az »utókor«, és belevéseti Weiner Leó Chopin emlékére írt művének utolsó öt ütemét.”

Lásd még: Egyszemélyes utókor. A Csáth-emléktábla elé

(A képek a szerkesztő felvételei.)

Forrás

Magyar irodalmi lexikon I–III. Főszerkesztő Bendek Marcell. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1963, 1965. I. kötet.