Versek

Hangai B. Artúr
szóelválasztás

A tesó – Hangai B. Artúr

„Mutassátok be egymást” – mondta egy barátom sok éve egy nyári tábortűz mellett két akkor érkezett fiatalembernek. Na jó, én most írok valamit Artúrról, annak a legkisebb reménye nélkül, hogy ő is egyszer megnyilvánul rólam.

Artúr, akiről azt sem tudom eldönteni, hogy a barátom-e, különleges, szinte kiismerhetetlenül összetett személyiség. Talán leginkább fogadott testvéremnek mondanám. Testvéremnek, akivel akár hajba kapunk, akár pedig rokonszenvezünk, mindenképpen összetartozunk.

Nagyon régen ismerjük egymást, bár pontosan nem tudnám megjelölni első találkozásunk idejét. Életünk, sorsunk, hol közelebb hozott, hol pedig elszakított évekre bennünket. Artúr fel-felbukkanása hol nagy, számomra is korszakos eseményekhez, hol pedig a monoton hétköznapok zakatoló csendjéhez kötődik.

A neve, legalább is számomra, Hangai azaz Hanga az Apollinaire versre emlékeztet, amit az Egy szerelem három éjszakája című Hubai–Vas–Ránki darabban hallott. Neki Hanga egy arc, egész életére bevésődött vonásokkal.

A B. az, ha jól tudom a bagoly rövidítése. Artúr nagyon sokszor éjjel él, vagy álmaiban, amikor számítógépe fölé görnyedve verseivel, leveleivel múlatja az éjszakát. Pedig ő mondja így, hogy írásaival az idő telik, nem pedig múlik. Artúr – ez a név pedig talán valami családi tradíció, vagy egyik ifjúkori kedvenc Mark Twain regényére emlékezteti.

Artúr írásait nem tudom értékelni, hol nagyon közel, hol pedig nagyon messze érzem magamtól.

A zseniális költőóriás, Juhász Ferenc, egyedülálló érzékenységgel és költészettel fogalmazta meg a miértet, hogy mi az ami miatt Hangai ír, és amiért nem írnia nem lehet.

Hangai B. Artúr, megítélésem szerint nem költő, hanem csupán egy írásaiban is élő ember, aki eszközöket keres magának kérdései megválaszolására. Artúr néha kérdez, néha meg válaszol és a kettő sokszor nem esik egybe. Artúr gólyakalifa, mert írásaiban egy más világban bolyong és e világok között néha nagyon szűk az átjárás. Artúr Bartók mandarinja, aki nem akarja, nem tudja befejezni az írást, míg el nem éri, ami után vágyódik, hogy ’ne vacogjon úgy fagyos mindenségben’ ahogy Juhász Ferenc írja.

Nagyon sokszor visszatér az Isten keresése, a blaszfémiát súroló kérdések az Úrhoz. Mi a (ki a) szerelem, van-e egy örök és megtalálható szerelmi rév, amit (vagy akit) életprogramként érdemes keresni, vagy maga a keresés az életre szóló motiváció. Mi az álom és mi a valóság, van-e igazi határ köztük.

Hanga B. Artúr közreadott írásai kaleidoszkóp szerű gondolatokat, érzéseket keltenek és az eredmény többnyire csak újabb kérdésekben formálódik meg.

A magukat, a társat és az Istent keresőknek ajánlom Hangai B. Artúr verseit.

Falus András

Érd, 2008 karácsony


Valami igazi

Valami borzongás valami roppanás
Valami rezdülés valami mozdulás
Kékes víz alatti harang kondulás.

Valami mesehang, valami libbenés
Valami teremtés valami érkezés
Mosoly atomnyi fénykocka révedés.

Valami látható, valami képzelet
Valami igazi valami révület
Világbokor és valami szeretet.

Valahol valami valóság valaki
Valaha született szerelmes istenfi
Valami megváltás valami igazi.

Fehér bot

Fehér botom a társam
Botorkálok valamerre
Vajon meddig tart még
A sehova út keserve.
Homok van a fogam között
Szikkadt legelő a nyelvem
Szivem helyén torz mosoly
Istenem, ments meg engem.

Láttató tömörség

Moccan benned a leláncolt próza
Már érzed, hogy virrad a szíved
Vágysz már friss szócsokrokra
fülledt lelkedet kiszellőzteted.

Hirtelen, mint egy tépett kottánál
A feszültség benned szósorrá idomul
ütemet ütve egy zsigeri dob kántál
s lelkedre szavak mantrája borul

Peckes táncrendet járnak ujjaid
nyomukban, sor alá kerül a sor
egy dallam akkor a felhőkig hajít
ritmusa égre és fényre sodor

A mélybe látó és láttató tömörség
mormolható-e és benned énekel-e
ütemes nyögés vagy verses fényesség
szárnyalás-e vagy rímek úthengere?

Sűrű képzetek és zsolozsmás áhítat
igéző bűvölettel valamit motyogok
lüktető zenéje csordultig átitat
Ezek nem barbár szókolostorok.

Szélfútta becsvágyad peremvidékén
pávatoll erdők hajladoznak csak
Isten szavának meghallott csendjén
felfelé suttogsz cifra szavakat.

Mindenki zsidó

Őzszemű koldus fillér magányában
autók közt hajléktalan toporgásában
a kirekesztettség keserű nyálában
a mosdatlan szájak tüskés illatában
mindenki zsidó.

Eltaposott bogár pillantásában
fülesbaglyok kitépett tollában
a lesántult ló szomorúságában
kidobott kutya döbbent zavarában
mindenki zsidó.

A letördelt faág párás panaszában
hervadt virágok halkuló dalában
félig evett kenyér eldobásában
penészedő étel savas zamatában
mindenki zsidó.

Vastapsok rángó arctalanságában
a rémhír paranoiák áttétes rákjában
röhögve tátogó bamba sunyításban
tarkóhideg gárdák csikorgásában
mindenki zsidó

Pilinszky versek toronymagasában
lánc-lánc eszterlánc suttogásában
a piafi könyörgés összes lázálmában
héber énekek kusza fájdalmában
mindenki zsidó

De fentről kelt reménység bizonyosságában
a neveden szólító személyes hívásban
a fényben, ott, Isten árnyékában
az ingyen kapott kiválasztottságban is
mindenki zsidó.

Kusza bál

(L. Cs.-nek)

Lélegzetünk évmázsákkal terhes
Ritkuló hajunk sátra alatt ülünk
szánkban már inkább elhűl a leves
s mind többször szeretnek nélkülünk

Ösztöneink még kapaszkodnának
csikótudatunk is szilajon rúgkapál
de már nekidőlünk minden ház falának
és álmainkban már kisinas a halál

Daliás edzésekkel karban tartatnád
De kihagyni ürügy már túl sokszor akad
S lágy asszonyosodás települ rád
Szurkáló melledből zihálva szól szavad

Játszunk néha és még kacér is a dal
De a fütyülő golyó mind azt kiabálja
hogy számolunk kell az elment barátokkal
tombol a meglett férfiak kusza bálja.

Akarod-e még

(Z.-nek)

Akarod-e azt még, hogy
Ne jöjjön a tél, vagy kész vagy
Didergőn ködbe tűnni,
Rideg éjszakán, ha jő a fagy,
Álmok emlékén eltűnődni,
S melegedni, valahogy

Akarod-e azt még, hogy
Neked is legyen tavasz, vagy
eladod a fülemüle dalát
ha unszolnak, hogy merre haladj
Kineveted-e a dőre halált
S mosolyogsz, valahogy.

Akarod-e azt még hogy
A fákról levelek intsenek, vagy
hagyod, hogy kivágják a fát
halott gyökérhez odahúzzanak
és szégyelljed a fűrészek zaját
S felmentsd magad, valahogy.

Akarod-e azt még, hogy
mindig diadalt arass, vagy
előreengeded aki győzni akar
siessen, hova is, te akkor se szaladj
bámuld a világot, bújó csodáival
S gyerek maradj, valahogy.

Akarod-e azt még, hogy
öregedni ne félj annyira
hogy teljen és ne múljon az idő
s csak tárgyként nézz a holmira
és legyen otthonoddá az erdő
S elcsendesedni, valahogy.

Akarod-e azt még, hogy
Játékokat játszál, önfeledten, vagy
Komolyságba száradva megöregedni
A párolgó semmi csak mi megmarad
Teli szájjal inkább napba nevetni
S boldognak lenni, valahogy.

Hangai B. Artúr: Kékbordó oltárok. Kolozsvár: Koinónia, 2011
Falus András (1947–) Széchenyi-díjas magyar immunológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az immunológia és a funkcionális genomika határterületének, valamint a komplementrendszer molekuláris genetikájának nemzetközi hírű kutatója. 1994-től a Semmelweis Egyetem Genetikai Sejt- és Immunbiológiai Intézete igazgatója.

Szeretet-szivárvány

Hangai B. Artúr új verseskötete elé

Mert szeretet-szivárvány ez a verseskönyv! A nagy tudós mámoros szívéből kinőtt, félkör-szalagívben magányunk, vágyakozó ember-voltunk fölé magasodó vigasz-glória, színes áhítat-magasság, virág-karnevál, vágyakozás-hűség, boldog és tiszta üzenet, nem gyászjelentés. Hangai B. Artúr roppant belső viharok és mennydörgés-szerelemtébolyok elcsitulása utáni vers-menete: hogy él, hogy van, hogy kedélye nem dermedt fehéren moccanatlan és némán, mint egy tójégbe fagyott hal, hogy léte nem kürt-kanyar templomként sötétlik, mint egy üres csigaház, amelyből kirohadt az érzékeny élet, a lélegző hús bizalma, amelynek kanyargó üregeit már nem tölti be az érzéki hús test-türelme és megmaradás-vágya. Én, öreg társa a költészetben: falun születtem és falun nőttem föl, roppant családi viharok és csontropogtató természeti viharok gyomrában, ahol a mennydörgés fekete-lila-rézsárga tajték-robbanásai közül akkora jégtáblák zuhantak házunkra, kertünkre, szorongó várakozásomra, mint a tetőcserepek. És a vihar-múlásra várva, a téboly-égből kiragyogó csöndre vártam, a szivárványra, ami tudtam, hogy eljön, fölível a tintakék nyári magasban, köríves szárnyait, szalagkötéses buborékhártya felületével ráragad az új csöndre, mint egy szétlegyezett-szárnyú színes angyal. A Megváltó Gyönyörű Magasság! A Szent Égi Pánt! Hangai B. Artúr verseiben a szeretet virágzik. De szavaiban, mint egy gyerekkézzel forgatott kaleidoszkóp színes üvegcserepei zörögve ott rakódnak a hátlap tükörkorongján mozaik-arcokká, mozaik-pajzsokká, mozaik-csodálkozássá a magányok, embervágyak, szerelem-várakozások, tudós-türelmetlenségek, hitek, mámorok, gyászok, a magány keresztfái, a babonák, békék, türelmetlenség-döccenések, és a rejtett, vagy nem-rejtett könnyek. És olvasva őt táguló lángtenger-szívemben egy vén kobold hegedül.

Juhász Ferenc

2011. szeptember 13.


Almamag

Béna és esetlen volna az írás
Ha nem volnál az aki vagy
Süket és fonnyadt lenne
minden szavam
Mint egy homeless almamag
mint vézna virág szára
amit megharap a fagy

Ne félj hát

ne félj hát
veled a menny akvarellje
és az erdőillatú béke
feletted a visszhangos csend
mint minden mi örök és remény
ami már nincs, mert már csak az van
szikrázó kavicstűz a fény
mondén hullámok a tajtékzó habban
mint az ő szava a bénát
lábaid hozzám maguktól hoznak
kedvesem, kedvesem
ne félj hát

A szfinx homlokán

A levegő most oly magas
és annyira mély
Vegyél a nyakadba
te príuszos remény
Lábam a szfinx homlokán
és elérem az eget.
A válasz egy későbbi kérdésre
Most megszületett

Amikor nem tudod mi lesz

(Hommage à H. B.)

Amikor nem tudod mi lesz,
akkor kezdesz el élni

a keresztútnál ha megállsz
és nem tudsz továbbmenni
akkor kezdesz élni

Amikor először fulladsz
Akkor kezdesz élni
Csukló bólintásoktól
Messzire szaladsz
akkor kezdesz élni

Amikor elülnek mellőled
akkor kezdesz élni
ha egy világító torony
tetejére vágysz egymagad
akkor kezdesz élni

Amikor elnéznek a vállad fölött
akkor kezdesz élni
amikor egy baljós égen
Magritte kékmadarát látod
akkor kezdesz élni

Amikor lemosolyognak
akkor kezdesz élni
amikor közös kanalad lesz
a cigány koldussal
akkor kezdesz élni

Amikor becsukod az ajtót
akkor kezdesz élni
ledobod a tudniillik-ek
grimaszos maszkját
akkor kezdesz élni

Amikor egy arcot meglátsz
akkor kezdesz élni
és minden sóvárgásodat
szembejönni látod
akkor kezdesz élni

Amikor felnézel az égre
akkor kezdesz élni
és kiüresedett tenyeredet
nyitva felfele tartod
akkor kezdesz élni
Bartók

Zeneszövetű a csend
egy barackbőrű hajnalon
szerte bársonyvirágok
és tegeződő oltalom

felhajtom az eget ha
rám ül vállamat nyomva
Isten mosolyát zenéd
lelkembe visszalopja

S bartókul tekint ránk
egy márciusi napunk
tele kofferrel mentél el
tarsolyodban meghalunk

a csend zenéjét éljük
ami lesz, már az is elmúlt
s egy mindennapi Isten felé
visz minden utam, minden út

Márciusra én

Márciusra én mindig kifakulok
leszáll a hitem a lábujjamba
összecsomóznak a mindennapok
fényét az ég a föld alatt hagyja
Furcsa hatalmas laza pelyhekben
hullott a hó aztán megnyugodott
hogy valami csodálatos szürke fénnyel
ragyogja be a sápadt holnapot

Csendület

(Gyümölcsszomjú éhség)

(Tihanyi Lajos Csendélet című festményéhez,
Virág Judit kiállítására)

A bolyhos csenden átütnek
A kékre festett hangok
az asztali homályban
morzsaként bolyongok
Rőtsárga asztalnak
Ruhája elgyűrött
Sápadt ránc szurdok
Mélyébe kerülök,
A gyümölcshús fényén
Harapás áhitat
A rászáradt idő
Csendjével átitat
Gyümölcsszomjú éhség
Dűlöngő asztalán
Virágos bánattal
Csendélet délután.

Magyarázat egy szóra

Szamárfül egy füzetben
Szavak, amik rólad szólnak
Egyszemű tépett játékmackó
Pillantás egy régi kalap alól
Fogad mosolya egy nyári almában
Tétova kérdést megelőző csend
Kibukó sóhajod morzsája
Tucatnyi pixel egy elbarnult fényképen
Egy összetépett levél darabkája
Micsoda hibbant munició
Ezek hívtak, szerettek be
Időtlen buborék világodba
Egy belső príuszos kintről.

Pontos légy

Legyél ott, amikor kell
Legyél ott akkor reggel
Oldozd fel béna nyelvemet
Foszló igyekezetemet
Nyisd fel újra a szemem
Fénycsóva a végtelen
Hajolj közel, hogy lássalak
Te kékes felhő árny alak
Ne mondj semmit csak nézzél
Néma ima legyél kéznél
Nézd felhőkaput döngetek
Mantrázva szóló dob pereg
Kárba vesznek izzó szemek
Kötéltáncos koldus leszek
Szakadék, fent morgó hegyek
Kötélcérnán hazamegyek
Bársony álomra ébredek
Hívnak profán kék egek
Virágszirommal intenek
Hófödte templom, énekek.
Ott a föld mosolyt terem
És békét hoz az értelem
Egy apró magban ott a nyár
s villámlásként megtalál
Isten téged mindig nézett
Kőfonatú kék igézet
Aminek sosincs vége
Jöjj hajléktalan béke
Nem kell időre érkezzél
Feledd mit a perc mesél
Legyél velem mindenkivel
Csak legyél ott, amikor kell.

Üres egy hely mellettem

Hegedűhang te ölelj át
üres egy hely mellettem
mit lát annyi felebarát
tigrishideg szememben
A föld kerekét bejárva
üres egy hely mellettem
Fejem búbja nagyon árva
Rőt kalapom lengetem

Mindenhonnan zene szól
üres egy hely mellettem
parfüm lett egy virágszálból
én senki húsát nem ettem
Lasszómat már nem forgatom
üres egy hely mellettem
Dalom lenne az oltalom
Csak árnyékomat kerestem

Minden széken ülnek már
üres egy hely mellettem
felállok, ha maradnál
ülj le kérlek, helyettem.

Csendélet
Tihanyi Lajos (1885–1938) · olaj, vászon · 62,5 × 75,5 cm · 1911
Hangai B. Artúr: Égig érő prímszavak. Scolar Kiadó, 2012. (Scolar versek.)

Forrás

Elektronikus kézirat.