Orvostudománytól az irodalomig: Anton Pavlovics Csehov (1860–1904)

Szállási Árpád
orvos, Anton Csehov
szóelválasztás

Taganrogban született. Tolsztoj és Dosztojevszkij roppant örökségét vette át és elődeihez méltón tömörítette novellákba az általános emberi sors orosz változatát, hőseinek szomorú-szép ikonarcát a humor füstjével aranyozva be.

Az elengedhetetlen életrajzi adatok nehéz gyermekkor emlékét idézik. Nagyapja saját magát váltotta meg a jobbágysorból, apja egészségileg és anyagilag korán megrokkant, csak vágyakat és tehetséget örökített gyermekeire, de jól lakatni ritkán tudta őket. A művész lelkű család e legkiegyensúlyozottabb tagja középiskolái elvégzésével Moszkvában lett orvosnövendék, egyúttal élclapok munkatársa, hogy irodalmi ambíciójának szerény anyagi lecsapódásával hozzájáruljon a nélkülöző család boldogulásához. Kortársai szerint az irodalmat tizedrendűnek tartotta az orvosi hivatás mellett, de a „zord, sivár kor árnya” mégis az előbbit növesztette óriásra.

Írói hitvallása:

Rövidség és tehetség — édes testvérek. Az írás művészete a rövidítés művészete. Tehetségesen, azaz röviden írni…

Korán érő és korán elégő, akár nagy honfitársai: Puskin és Ler­montov. Gorkij írta róla:

…senki nem érezte úgy az élet apróságainak tragikumát…

Humora, nem hiperbola, mint például Gogolé. Hiszen

az életben minden össze van elegyítve: a mély a sekéllyel, a nagyszerű a jelentéktelennel, a tragikus a nevetségessel…

— ahogyan Trepovval mondatja a Si­rályban.

Az egyetemet 1884-ben végezte el. Sokrétű orvosi ténykedésének főbb állomásai: kórházi orvos a csikini Zemsztvo-kórházban, majd Voszkreszenszk városában és a zvenyigorodi kórházban. Az itt szerzett élmények hatására született miniatűr remekműve: a „Bánat”. Egy öreg iszákos muzsik éji hóviharban vinné haldokló párját a kórházba, de rádöbben, hogy már elkésett. Visszafordítja kehes gebéjét és útközben elszunyókál. Mire rátalálnak, keze-lába lefagyott, sorsa elvégeztetett. Ennyi a rövid tartalom. Megrázó pszichikai remeklés.

Zvenyigorodban a birósági tárgyalásokon törvényszéki szakértő. Ez időből való a „Holttest” című elbeszélés. Sokszor rótták fel kortársai, hogy a turgenyevi „illatos” prózával szemben a „csatornaszagú durvaságot, a miniatűrök plebejus műfaját” honosította meg. Az igazság az, miként Jermilov megfogalmazta, hogy ezt a miniatűr-műfajt „a monumentális irodalmi formák, az orosz élet nagy eposzának színvonalára emelte”.

Írásba szublimált orvosai közül például Kirilov doktor saját gyermekének halálos ágyától megy konzíliumra.

Közönyös arcában volt valami vonzó és megható, az emberi bánatnak az a finom, megfoghatatlan szépsége, amelyet nehéz megérteni és leírni, amelyet talán csak a zene tud igazán visszaadni.

Csehov éppen azért a világirodalom egyik legvonzóbb orvos-figurája, mert midőn öntudatlanul visszaélnek jóhiszeműségével, felháborodásában úgy tud igazságtalan lenni, hogy csak növeli emberi hitelét. Veritas magis amicitiae* — írta intésként iszákos fivérének.

A tehetség: munka, a tehetség: felelősség, a tehetség: lelkiismeret.

  • * latin – Az igazság a barátság felett áll.

Feljegyezték az orvos Csehovról, hogy akárcsak „Ványa bácsi”-jának Asztrov doktora, nehezen viselte el, ha betegeinek állapota végzetesre fordult, hibásnak érezte magát akkor is, amikor az orvostudomány már tehetetlen volt. Az orvostudományban és az irodalomban egyaránt átérezte a felelősséget az emberért.

Az alkotás lázában égő írót nagy megrázkódtatás éri tüdővészes Nyikoláj fivérének korai halálával. Alig 28 éves, midőn saját magán is észleli a tbc tüneteit.

Minden télen, ősszel és tavasszal, minden nedves nyári napon köhögök. De mindez csak akkor zavar, ha vért látok: a szájból kicsurranó vérben van valami vészjelzés, akárcsak a tűzvész vörös visszfényében.

— írja egyik levelében. Első tüdővérzésével Osztroumov professzor klinikájára szállították. Ilyen nagybetegen határozza el, hogy meglátogatja a távol-keleti Szahalint. Válasza a miértekre: orvosi értekezést akar írni Szahalinról, hogy ezzel legalább részben lerója adósságát „törvényes feleségével” szemben, akit megcsal az irodalommal, a „szeretőjével”. Valójában a büntetőtelepre volt kíváncsi. Hazajövetele után megrázó könyvet írt Szahalinról. A Mir Bozsij folyóirat szerint

…ha Csehov úr semmi egyebet nem alkot, csak ezt a könyvet, nevét akkor is örökre beírja az orosz irodalom történetébe, s örökre nyilvántartja az orosz száműzetések históriája.

A könyv hatására a cári kormány kénytelen volt bizottságot küldeni a visszaélések kivizsgálására.

A hazatérő, megfáradt, beteg Csehov egy Melihovo nevű faluban vett birtokot, hogy azután csak az irodalomnak éljen. A falu népe nemigen hagyta „pihenni” a doktort. Kolerajárvány idején díjazás nélkül elvállalta az egyik járványügyi körzet vezetését. Marija húga mindenben készséggel segítette. Ekkor írja egyik főművét, címe: „A 6-os számú kórterem”. Sokak szerint az egész orosz irodalom leghátborzongatóbb terméke.

A megerőltető munka és első színpadi próbálkozása, a „Sirály” pétervári bukása után ismét tü­dővérzést kapott. Barátai tanácsára később nyugat-európai körutat tett Olaszországon át a francia Ri­viérára. Ott sem nyugodott, Zola oldalán belevetette magát a Dreyfus-ügybe. Megerősödve jött haza és a mediterrán éghajlatú Jaltába költözött. Már nem praktizál, de húga szerint íróasztalán mindig ott volt a hallgatócső, a vérnyomásmérő meg a kopogtató kalapács. Gyakori vendége a fiatal Gorkij. Életének utolsó éveit a nagy előd Lev Tolsztoj és a nagy utód, Gorkij barátsága aranyozta be. Kölcsö­nösen becsülték egymást. Gorkij írta róla:

Szürke, bánatos szemében majdnem mindig ott rejtőzködött egy kis enyhe gúny, de néha ez a szem elhidegült, éles, keménynézésű lett.

A Moszkvában tartott Pirogov-kongresszuson részt vevő orvosoknak bemutatták a „Ványa bácsi”-t. Hatása óriási volt, Asztrov doktorban sokan magukra ismertek. Utolsó darabját, a „Cseresznyéskert”-et Sztanyiszlavszkij rendezésében koronázta siker. Csehov egészségi állapota azonban egyre romlott. Konzílium ült össze és a dél-németországi Badenweilerbe küldték 1904 koranyarán. Vele tartott felesége, a kitűnő színésznő, O. L. Knyipper-Csehova, és vele maradt július 2-án bekövetkezett haláláig.

Jules Legras, a bordeaux-i egyetem kortárs professzora írja Csehovról szóló könyvében:

Csehov az orvostudománytól jutott el az irodalomig … Az író, aki orvostudományt tanult, mélyebben és szenvedélyesebben gondolkodik… Azok, akik állandó tanúi az élet folyásának és hullámzásának, árnyaltabban, türelmesebben tudnak következtetni. Anton Pavlovics ez utóbbiak közé tartozik.

Anton Pavlovics Csehov
(1860–1904)
orosz író, drámaíró, orvos. Gogol, Tolsztoj, Dosztojevszkij és Turgenyev mellett a 19. századi orosz irodalom legnagyobbjai közé tartozik. A 20. századi drámairodalom egyik legnagyobb hatású alakja, az úgynevezett „drámaiatlan” dráma megteremtője, a novella műfajának megújítója. – Wikipedia
Osip Braz · 1898 · olaj, vásznon · Állami Tretyjakov Galéria, Moszkva
Forrás

Szállási Árpád: Orvostörténeti és művelődéstörténeti tanulmányok I. rész. Sajtó alá rendezte: Gazda István. Magyar Tudománytörténeti és Egészségtudományi Intézet, Budapest, 2018. (A Magyar Tudománytörténeti Intézet Tudományos Közleményei, 124.)